Bizony a dugulástól jobb megszabadulni. Lehetőleg azonnal. Nem várva addig, amíg nagyobb zűr keletkezik. A duguláselhárítás 1. kerület egy szolgáltatás a bajba jutott lakástulajdonosok, képviselők és bérlők számára. Családi házakban, társasházakban, közintézményekben, közterületeken. Vonatkozik mindazokra, akiknek problémájuk akadt a lefolyókkal. Segítünk mindenkinek, hisz’ ez a feladatunk.
Két dolog miatt jobb távol tartani az épületet és az udvart a dugulásveszélytől:
- a higiénia
- a komfortosság miatt.
Ebben a két tényezőben minden benne van. A higiénia tisztaságot feltételez. Élhető környezetet, melyben mindennek helye van, ahol a levegő egészséges, ahol nem tanyáznak gombák, baktériumok. A komfortosság egyet jelent a helyiség, a tér biztonságával. Egy olyan érzet, ami azt sugallja, hogy baj nem lehet.
Ha higiénia és komfortosság nincsen, az egész helyiség pozitív hangulata megváltozik. Nem csak belterületen, hanem külterületen is. Mindenhol, ahol lefolyó, gyűjtőcsatorna, vagy szennyvízakna található. A kérdés már csak az, hogy vajon hogyan, miként előzhető meg egy jelentős dugulás. Milyen módszerek állnak rendelkezésünkre, mivel érdemes egyáltalán próbálkozni.
A legfontosabb: a karbantartás. Vagyis a rendszeres lefolyó és vízvezeték ellenőrzés. Ez a duguláselhárítás 1. kerület egyik legfontosabb alapszolgáltatása. Tehát nem csak arról van szó, hogy a meglévő problémát elhárítjuk, hanem arról is, hogy megelőzzük a bajt és ezáltal elkerüljük a dugulásos helyzeteket. Ha még éppen időben diagnosztizáljuk a bajt, felmérjük a helyzet súlyosságát, könnyebben elhárítható a dugulás. Ha várunk a folyamattal, nagyobb probléma és ezzel nagyobb kár keletkezik.
Ha a dugulás már kialakult, jelen van, nincs mit tenni: lehetőleg azonnal el kell hárítani a duguláselhárítás 1.kerület segítségével. Várni semmiképpen nem szabad. Attól csak még nagyobb lesz a zűr. A lehetséges duguláselhárító eszközök sokfélék lehetnek. Függ a dugulás típusától, méretétől és attól, hogy milyen típusú ingatlanban alakult ki. Másmilyen egy panellakás közmű rendszere és más egy téglaépítésűé. Egészen más egy új építésű lakásban és mások a kültéri duguláselhárító rendszerek, készülékek. Ami biztos, hogy nekünk mindig a dugulás méretének és mértékének megfelelően kell, hogy használjuk a különféle teljesítményű eszközöket.
Ám ezek nagy ipari áramerősséggel működnek. Mások, összetettebbek. Az otthon használatos eszközöknél (WC pumpa, csőgörény) legalábbis mindenképpen. Ezeknek üzemeltetésére szakképzett és tapasztalt kézre van szükség. Otthonra meg lehet venni és érdemes is beszerezni jó minőségű lefolyótisztítókat, de nagyobb baj esetén, inkább hívja a szakembert, ne várjon.
„Na jó, de mi számít nagyobb bajnak?!?!”
A kérdés jogos. Adott helyzetben az embernek nehéz felmérni a helyzet súlyosságát. Szinte lehetetlennek tűnő feladat józanul és reálisan megítélni, hogy mennyire nagy a baj. Ha azonban tudja és felismeri, hogy a dugulás melyik típusáról, fázisáról van szó, azt is tudni fogja, hogy mit és hogyan kell kezelni. Akkor jön a duguláselhárítás 1. kerület!
A dugulásnak két nagyobb típusa van: beszélhetünk részleges és teljes dugulásról. A részleges esetén a víz csupán nehézkesebb ütemben, vontatott módon távozik a mosogatóból a szennyvíz csatornába. Ilyenkor nyugodtan be lehet vetni a házi eszközöket, amik ugyan nem a probléma közvetlen gyökerére hatnak, de segítenek enyhíteni a duguláson. És legalább fenntartanak egy állapotot. A teljes dugulás esetén, amikor a csatornavíz már a lefolyón visszafelé, azaz a helyiségbe tart, már laikus kézzel és ésszel sem lehet mit tenni. Ez már az a szint, amikor csak a szakemberre közbeavatkozására számíthat. Ő tudni fogja, hogy mit, mivel és hogyan tegyen.
A profikat felkeresheti éjjel-nappal, hétköznapokon és hétvégéken. Tárcsázhatja telefonszámaikat akár ünnepnapokon is. Nem hagyják cserben. Segítenek!