Problémák adódtak belvárosi lakásában? Hirtelen nem várt látvány fogadta belépve a konyhába és a fürdőszobába? Tudjuk jól: ismerős a helyzet. A dugulás nem kis felfordulást okozhat a mindennapokban. Kellemetlen, hiszen kosszal, piszokkal és nagyon erős szagokkal jár. A dugulás ellen egyet lehet tenni: meg kell szüntetni azonnal. Mivel jelentős károkat is okozhat a bútorzatban és higiéniai, egészségügyi szempontok szerint sem túl szerencsés a dugulást „magára hagyni”, hogy majd lesz vele valami. Szólni kell szakembernek, aki speciális eszközök és berendezések segítségével bontás és rongálás nélkül segít elhárítani a bajt. A duguláselhásírás Budapest V. kerület egy megbízható szolgáltatás minden bajba jutott V. kerületi lakos számára.
Az V. kerületben élők most kiváltságosaknak érezhetik magukat, hiszen az ő esetükben nem számítunk fel kiszállási díjat. Mindezt úgy, hogy a bejelentést követően nem húzzuk az időt: amint tudunk máris, egy órán belül a helyszínre érkezünk. A részletes állapotfelmérést követően nem várunk: rögtön a probléma mélyére ásunk. Meg kezdődik tehát a gyökértelenítés, azaz a duguláselhárítás Budapest V. kerületében!
A gyökértelenítés az a folyamat, melynek során a dugulást kiváltó valódi ok, a „gyökér” kerül megszüntetésre. Ehhez tudni kell, hogy a vízvezetéken belül hol található a duguláscsomó. A finom érzékeny kamerás diagnosztika mindössze néhány perc alatt meg is találja ezt a gócpontot, így falbontás nélkül sikerül a vezetékből eltávolítani ezt a szennyeződés réteget. Tehát a vízvezeték újra átjárható lesz. A víznek már nem kell egyetlen gátló tényezővel sem szembe szállnia. Haladási útja tiszta és zökkenőmentes.
Rend és tisztaság mindennek az alapja
A legtöbb háziasszony szereti az otthonát rendben tartani. Fontos a higiénia és az, hogy egy lakás milyen komfortérzetet áraszt magából. Egy dugulásnak induló helyiség nem nevezhető sem otthonosnak, sem pedig higiénikusnak. A kezdeti dugulásos állapot ugyanis nagyon alattomos tud lenni. Először csak a csatornavíz szagát lehet érezni, később aztán már alig akar lefolyni a víz a lefolyón. A teljes dugulás esetén végképp megváltozik minden. Szó szerint a víz áramlási iránya is épp ellenkező lesz: visszafelé fog folyni, ami a legrosszabb forgatókönyv. A baktériumokkal teli szennyvíz elárasztja a helyiséget, és benne minden értéket: kisebb személyes holmikat, és a bútorokat egyaránt. Dugulást követően valóban fontos a fertőtlenítést. Mindent jó alaposan át kell takarítani legalább egyszer, de a legjobb, ha többször is mindent áttöröl, kimos, ám arra készüljön fel, hogy lesz sajnos olyan, amit majd ki kell dobnia a kukába.
Látható, hogy a dugulás nem csak alattomos, még kárt is okoz. Anyagi kárt. Azokban a dolgokban okoz kárt, ami számunkra fontos. Ez nagyon meg tudja viselni az embert. A kérdés már csak az, vajon hogyan lehetne végképp megszabadulni, egy életre búcsút mondani a dugulás rémének?
Kettőt lehet tenni: karbantartani és megelőzni!
A duguláselhásírás Budapest V. kerület egy szolgáltatás, ami a dugulást elhárítja, megszünteti és tippeket, hasznos tanácsokat ad, hogy a dugulásmentes állapot az otthonában hosszútávon fenntartható legyen. Ám a megelőzésért és a rendszeres karbantartásért, korszerűsítésért egyedül Ön a felelős. Az ön kötelessége.
A karbantartás magában foglalja a vízvezeték állapotának rendszeres felmérését. És ha a szakember azt tanácsolja, hogy korszerűsíteni kell, akkor azon kell lenni, hogy ez tényleg meg is valósuljon. Gondoljon csak bele, hogy csak napi szinten milyen terhelésnek vannak kitéve a vízvezetékek és a csőhálózat. Nem csoda, ha az idő múlásával tönkre mennek, és erősen veszítenek addig kiváló minőségükből. Elkerülhetetlen tehát, hogy bizonyos időközönként ne kapjon egy valós képet arról, ami a falon túl rejtőzik. Muszáj tisztán látnia.
A belvárosban nagyon sok régi építésű, műemléknek számító házat találunk. Ezeknek az ingatlanoknak az épületgépészete valóban régies, idejét múlt. Minden elemük megviselt és minden egyes nappal folyamatosan romlik. Ezekre különösképpen oda kell figyelni. Ha hív, mi jövünk és készítünk Önnek egy részletes képet a vízvezetékek állapotáról. Ha pedig dugulás van? Nincs mire várni, azonnal tárcsázni kell telefonszámunkat, hiszen ott már azonnali beavatkozás szükséges!